Egyéb sportok

Póta Georgina: a világkupa negyedik hely után cél a World Tour-döntő

""

"Meglepetés volt számomra ez a verseny, hiszen először úgy volt, hogy nem is indulhatok" – mondta az MTI érdeklődésére hétfőn a 29 éves, kétszeres Európa-bajnok magyar játékos arra utalva, hogy az eredeti kiírás szerint az Európa Top 12-bajnokság első négy helyezettje kapott volna részvételi jogot, ezt bővítették ki később hét főre, így hatodik helyével végül ő is bekerült a legjobbak közé.

"Ezek után úgy mentem ki Ausztriába, hogy élvezni fogom a játékot, és elengedem a kezem. Bár a hét elején nem nagyon ment a játék, kicsit tartottam is attól, hogy mi lesz, de végül jól kijött a lépés" – tette hozzá.

Felidézte, hogy a pénteki csoportmeccsek során két ázsiai születésű játékost vert meg, s ettől megjött az önbizalma, majd jött a szombat két hongkongi riválissal: előbb Li Ho Csing ellen nyert 4-0-ra, aztán a negyeddöntőben Csiang Hua-jun ellen 4-3-ra úgy, hogy 1-3-ról fordított. "Szeretem a nagy csatákat. Jobban örülök például annak, ha a világranglista 25. helyezettjét megverem 4-3-ra, mintha a tizedik helyezettet 4-0-ra. Ez is óriási, emlékezetes csata volt" – idézte fel a bravúros sikert Póta Georgina.

A vasárnapi zárónapon előbb az elődöntőben az olimpiai és világbajnoki címvédő kínai Li Hsziao-hszia, majd a bronzmeccsen a japán Isikava Kaszumi volt Póta ellenfele, s bár mindkettőjüktől kikapott, tizedik kiemeltként negyedikként, s legjobb európaiként zárta a tornát. Egyben a legjobb magyar vk-szereplést érte el.

"A végére nagyon elfáradtam. Korábban még soha nem játszottam ilyen sok mérkőzést ilyen szintű ellenfelekkel" – elemezte a zárónap eseményeit a játékos, aki évek óta Berlinben, a TTC Eastside együttesében légióskodik, s mint mondta, ezzel rengeteget fejlődött. "Ott hétről hétre kínai játékosokkal játszom, nyertünk bajnokságot, kupát és Bajnokok Ligáját is, ez jót tesz az önbizalmamnak. És hát valószínűleg benőtt a fejem lágya is, komolyabban veszem az edzéseket, mint korábban. Talán ez is kulcsa az utóbbi hónapok sikereinek." – fogalmazott, hozzátéve, hogy a nemzetközi versenyeken július óta használt új, műanyag labda is kedvez a stílusának, mert "kevesebb benne a fals".

Póta jelenleg az igen előkelő 26. helyen áll a nemzetközi szövetség világranglistáján, de linzi teljesítményével novemberben akár a legjobb húsz között is jegyezhetik majd.

Az idei esztendőre – klubkötelezettségei mellett – még egy nagy célt tűzött ki maga elé: szeretne bejutni a decemberi, bangkoki World Tour-döntőbe. A versenyen 16-an indulhatnak, s Póta jelenleg a kilencedik az idei eredményeket figyelembe vevő rangsorban.